Váltás Mobil nézetre

Váltás Teljes képernyős nézetre

HU / EN

Koncertek

Héttorony Fesztivál Gála

Héttorony Fesztivál 2021

BÉRLETEN KÍVÜL

2021. november 20. (szombat) 19:00
Nemzeti Táncszínház – Nagyterem
(1024 Budapest, Kis Rókus u. 16-20.)

Műsor:

    A két részes előadás első részében a Táncszínház támogatásával idén bemutatott, Kiss Ferenc zenéin alapuló Héttorony című előadás látható, létrehozói a Duna Művészegyüttes, Novák Péter és az Etnofon, illetve a Göncöl zenekar.
    A második felvonásban Kiss Ferenc szerzeményei Vedres Csaba és Vizeli Máté hangszerelésében, komolyzenei kísérettel szólalnak meg, a Duna Szimfonikusok közreműködésével.

Közreműködik: Duna Művészegyüttes, Göncöl zenekar, Novák Péter és az Etnofon, valamint a Duna Szimfonikus Zenekar

Vezényel: Makovecz Pál

Jegyárak: 3 500 Ft, 3 000 Ft

Tíz éve halt meg Makovecz Imre, de emléke, kisugárzása, szellemi hagyatéka tovább munkál bennünk. Idén novemberben tizedik alkalommal rendezik meg tiszteletére a határokon átívelő Héttorony Fesztivált. A fesztivál szervezői az idei alkalommal is minőségi népzenei és világzenei produkciókat juttatnak el a hazai közönséghez és a szomszédos országok magyarságához. A fesztivál küldetése, hogy rámutasson az előadóművészet és az építészet szerves kapcsolatára. Így – többnyire a Mester épületeiben zajló hangversenyek mellett – építészeti kiállítások, szakmai beszélgetések várják idén is a közönséget, melyekben bemutatkoznak olyan kortárs alkotóműhelyek, melyek a Kárpát-medence népi műveltségét tekintik művészetük kiindulópontjának.

A budapesti helyszínek az elmúlt tíz évben mindig változtak, de a szervezők törekedtek arra, hogy az intézmény szellemisége kapcsolódjon Makovecz Imre gondolatvilágához. A Nemzeti Táncszínház idén első alkalommal ad otthont a fesztivál gálaműsorának. Az épület impozáns előterében november 5-20. között megtekinthetők Makovecz Imre rajzai, tervei és épületmakettjei. A kiállítás címe: A világban benne van a Teremtő.

A két részes előadás első részében a Táncszínház támogatásával idén bemutatott, Kiss Ferenc zenéin alapuló Héttorony című előadás látható, létrehozói a Duna Művészegyüttes, Novák Péter és az Etnofon, illetve a Göncöl zenekar. A második felvonásban Kiss Ferenc szerzeményei Vedres Csaba és Vizeli Máté hangszerelésében, komolyzenei kísérettel szólalnak meg, a Duna Szimfonikusok közreműködésével.

Közreműködnek: Duna Művészegyüttes, Göncöl zenekar, Novák Péter és az Etnofon, valamint a Duna Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Makovecz Pál
Zeneszerző, zenei rendező: Kiss Ferenc
Zenei szerkesztők: Novák Péter, Küttel Dávid
Jelmeztervező: Túri Erzsébet
Látványterv: JuZso
Díszletterv: Turi Attila
A látványelemekért külön köszönet Csernyus Lőrincnek, Makovecz Pálnak és a Makovecz Imre Alapítványnak.
Koreográfusok: Appelshoffer János, Fitos Dezső, Foltin Jolán, Horváth Zsófia, Kocsis Enikő, Mihályi Gábor
Tánckarvezetők: Bonifert Katalin, Soós Gyula András
Rendező-koreográfus: Juhász Zsolt

Támogatók: EMMI, Nemzeti Táncszínház, Kultúrpart

Az előadás bemutatója a Nemzeti Táncszínházban, közös programként valósult meg.

További információk: http://www.nemzetitancszinhaz.hu/musor/hettorony-fesztival-gala/1716

KONCERTNAPTÁR

2026 február
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
1

KÖVETKEZŐ KONCERTEK

Pesti Szimfonikus Estek 2.

2026. február 13. (péntek) 19:00
ELTE AULA MAGNA
(1053 Budapest, Egyetem tér 1-3.)

Strauss koncert és hajótúra a Dunán // Budapest, Európa Hajó - 02.28.

STRAUSS KONCERT
2026. február 28. (szombat) 19:00
Európa Hajó
(1011 Budapest, Jégverem utca)

Illényi Katica – Sikerzenék Koncertje // Pécs 03.04.

2026. március 4. (szerda) 19:00
Pécs – Kodály Központ
(7622 Pécs, Breuer Marcell sétány 4.)

Filmzene koncert // Pécs 03.07.

FILMZENE KONCERT
2026. március 7. (szombat) 19:00
Lauber Dezső Sportcsarnok
(7623 Pécs, Veress Endre u. 10.)

„Olyan, mint te”
Szekeres Adrien ünnepi koncertje

2026. március 8. (vasárnap) 18:00
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
1105 Budapest Kőbánya, Szent László tér 7-14.

HÍRLEVÉL

FELIRATKOZÁS