Mesterkoncertek és fiatal művészek

További információ a Klebelsberg Kultúrkúria weboldalán.

Kocsis Krisztián (1997) már négy évesen komponált és improvizált, mindennapjai zenehallgatással, zongorázással és zeneszerzéssel teltek. 2010-ben első díjat nyert a Nyíregyházán megrendezésre került XII. Országos Zongoraversenyen, 2011-ben a III. Országos Bartók Béla Zongoraversenyen játékát Kiemelt Nívódíjjal jutalmazták. 2013 januárjában nagy sikerrel debütált a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, ahol a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjén édesapjának, Kocsis Zoltánnak a vezénylete alatt Mozart A-dúr K.414-es zongoraversenyét adta elő. 2013 májusában elnyerte a Párizsban megrendezésre került Ile de France Nemzetközi Zongoraverseny különdíját, ahol ezzel egyidejűleg felkérték egy szólóestre: 2014. június 12-én nagy sikerrel debütált a francia fővárosban. A 2014. március 25-30-ig megrendezésre került VI. Bartók Béla Nemzetközi Zongoraversenyen harmadik díjat nyert, és egyetlen magyar muzsikusként a döntő résztvevője volt a 2016 őszén, Budapesten megrendezett Nemzetközi Liszt Zongoraversenynek.

Medveczky Ádám (1941) a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola karmesterképzőjében és a zeneelmélet szakon tanult. 1960-1969 között az Állami Hangversenyzenekar szólamvezető ütőhangszeres művésze volt, majd a Magyar Állami Operaház korrepetitora lett. 1974-ben elnyerte a Magyar Televízió első alkalommal megrendezett karmesterversenyének második díját, ami országszerte ismertté tette a nevét. Még ebben az évben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa lett. 1974-ben kezdte meg karmesteri működését a Magyar Állami Operaházban. 1982-ben a Zeneakadémia Magánének és Zongora tanszékének tanára lett. 1987-ben kinevezték a Magyar Posta Szimfonikus Zenekara (ma Concerto Budapest) zeneigazgatójának, mely pozíciót 1996-ig töltötte be. Közben egy rövid ideig a Magyar Állami Operaház főzeneigazgatójaként is működött, 1990-1993 között. 1997-ben a Győri Filharmonikusok első karmestere lett. Az operaelőadások dirigálása mellett végigvezényelte a szimfonikus zenekari repertoár jelentős részét. Fontosabb díjai, kitüntetései: Liszt Ferenc-díj (1976), érdemes művész (1988), Bartók–Pásztory-díj (2003), Magyar Állami Operaház örökös tagja (2004), Alternatív Kossuth-díj (2008), Kossuth-díj (2011), Prima Primissima díj (2016).



Johannes Brahms (1833-1897) német zeneszerzőt 1879 márciusában a Boroszlói (ma: Wroclaw) Egyetem díszdoktorává választotta, aki ezt a megtisztelő döntést egy képeslapon köszönte meg. Brahms boroszlói barátja azonban tapintatosan az értésére adta, hogy az egyetem a zeneszerzői hála sokkal kézzelfoghatóbb bizonyítékára számít. „Ír-e Boroszló számára egy doktori szimfóniát? Legalábbis ünnepi ódára számítunk.” Így született meg az Akadémiai ünnepi nyitány gondolata, melyet a barátainak írt leveleiben hol „Csörgő nyitány”-ként – minthogy a műben a cintányér, a triangulum és a nagydob fontos szerepet játszik –, hol pedig „Diáknóták vidám potpourri-ja à la Suppé”-nak nevezte, minthogy az ünnepi nyitány négy diákdalt, köztük a „Gaudeamus igitur”-t tartalmazza. A mű ősbemutatójára 1881. január 4-én került sor Boroszlóban, a zeneszerző vezényletével.

Az Esz-dúr zongoraverseny a weimari nagyhercegi palotában hangzott el legelőször 1855. február 17-én. A zongoraszólót Liszt Ferenc (1811-1886) játszotta, Hector Berlioz vezényelt. A művet Peter Cornelius (1824-1874) német zeneszerző így jellemezte: „Ebben a versenyműben a zongora nem úgy viszonylik a zenekarhoz, mint egy koros háziasszony, ki egy csomó ostoba embert azért lát vendégül teára, hogy velük a maga módján szellemesen elcsevegjen. A zongora itt inkább egy bölcs és erőteljesen életvidám fejedelemhez hasonlít, akit művelt és szellemes udvar vesz körül. Hol az egyik bölcs miniszterével (fagott) beszélget fontos államügyekről, hol vitéz seregének (hegedűk) hősi tetteire emlékezik, majd néhány csípős megjegyzést tesz az udvarhölgyekre (fuvola, klarinét) és nem ütközik meg azon sem, ha egy apród (triangulum) is szerényen részt vesz a társalgásban.” A versenymű négy, szervesen egymásba épült tételből áll, melyek így egy nagy egységet alkotnak, hogy a témák új feldolgozásai, új színbeállításai, ritmikai elváltozásai a felfedezés örömét jelenthessék hallgatónak és előadónak egyaránt.

Alekszandr Borogyin (1833-1887) Európa egyik legtekintélyesebb kémia- és orvosprofesszora volt, aki magát „vasárnapi zeneszerzőnek” nevezte. „A tudomány a munkám, a muzsika a szórakozásom” vallotta. Sokáig vívódott, hogy a tudomány vagy a muzsika-e az igazi hivatása. „Ön egy szép szimfóniát írt”– köszöntötte Borogyint 1877 nyarán Liszt Ferenc, amikor az orosz zeneszerző Weimarban felkereste. A dicséret Borogyin 2. szimfóniájának szólt. Liszt az elsők között fedezte fel Borogyin tehetségét és alkotásaiban egy újhangú, kelet-európai zene megszületését üdvözölte. Vlagyimir Sztaszov, a kor nagy tekintélyű művészeti és zenekritikusa „hősi szimfóniának” nevezte ezt a művet, mert nyitótételében a régi orosz lovagok csatára készülő szertartását vélte kihallani. A második helyen álló és népies karakterű Scherzo Borogyin szövegmagyarázata szerint viszont Bajánról, az Igorról szóló legenda dalnokáról szól, amint pengetős hangszerének kíséretével megkezdi elbeszélését. (A 2. szimfónia tematikus anyagai szorosan kapcsolódnak a szerző ezzel a művével párhuzamosan írt Igor herceg c. operájához.) A fináléról Borogyin azt írta, hogy „tele van élettel és erővel, élénk és nagyon hatásos.” A mű bemutatója 1877. február 26-án volt Liszt Ferenc kezdeményezésére, az általa alapított és mecénált Általános Német Zenei Egyesület koncertjén.

(Zelinka Tamás)