Amennyiben hírlevelünk nem jelenik meg megfelelően, kérjük, kattintson ide.

Duna Szimfonikus Zenekar Hírlevél

Tisztelt -Közönségünk-!

Zenekarunk a 2015/2016-os évad végéhez közeledve a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem végzős karmester-növendékeinek vizsgakoncertjén és a Karmesterképző júliusi felvételi vizsgáin működik közre.
A Zeneakadémia Nagytermében június 13-án, hétfőn 19:00 órakor megrendezésre kerülő vizsgakoncerten Beethoven egy-egy szimfóniáját Jo Yeounho és Mónica Lopes Tomás Da Silva vezényli. A két szimfónia között Liszt: A-dúr zongoraversenye szólal meg Rajna Martin vezényletével, Ránki Fülöp zongora szólójával.

Zenekarunk Deák András vezető karmester irányításával idén először rendezi meg Duna Nemzetközi Versenymű Kurzusát.
Hangszeres kurzusunkon hegedű-, cselló- és zongoraművész növendékek vesznek részt.
A kurzus professzorai: Kalina Mrmevska (USA) – zongora, Nadja Nevolovitsch (Belgium) – hegedű és Kállay Ágnes (Budapest) – cselló.
Az érdeklődők a kurzus professzorainak hangversenyét július 4-én, hétfőn 19:00 órakor hallgathatják meg a Duna Palota Széchenyi Termében.

Hagyományos módon a kurzus legeredményesebb növendékei Gálakoncerten lépnek fel a Duna Szimfonikus Zenekarral.
A kurzus (egyben évadunk) záró koncertje július 6-án, szerdán 15:00 órakor kerül megrendezésre a Duna Palota Színháztermében. A műsoron zongora-, hegedű- és csellóversenyek részletei csendülnek fel a kurzus anyagából – Beethoven, Brahms, Csajkovszkij, Haydn, Liszt, Mendelssohn, Mozart, Schumann és Sibelius versenyműveiből – válogatva.
A kurzus két hangversenyére a belépés díjtalan!

A Duna Szimfonikusok a nyár folyamán, zömében szombat, majd szerda esténként is a Budapest Gálakoncertek közreműködője lesz a Duna Palotában és a Pesti Vigadóban.

A Duna Szimfonikus Zenekar valamennyi művésze kellemes nyári pihenést kíván minden kedves Zenebarátjának!

 

Júniusi és júliusi hangversenyeinket ajánljuk szíves figyelmébe:

 

Bérleten kívüli hangverseny

Karmester vizsga

Jo Yeounho, Mónica Lopes Tomás Da Silva, Rajna Martin

Rajna Martin, Mónica Lopes Tomás Da Silva, Jo Yeounho

2016. június 13. (hétfő) 19:00
Zeneakadémia - Nagyterem

Műsor:

  • Beethoven: 5. (c-moll) szimfónia, op. 67 („Sors”)
    Vezényel: Jo Yeounho

  • Liszt: 2. (A-dúr) zongoraverseny
    Közreműködik: Ránki Fülöp (zongora)
    Vezényel: Rajna Martin

  • Beethoven: 3. (Esz-dúr) szimfónia, op.55 („Eroica”)
    Vezényel: Mónica Lopes Tomás Da Silva

Közreműködik:

Duna Szimfonikus Zenekar

A jegy ára: A koncertre díjtalan belépő igényelhető a Zeneakadémia jegypénztárában, a koncert előtt egy hónappal.

 

Duna Nemzetközi Versenymű Kurzus - Gálakoncert

2016. július 6. (szerda) 15:00
Duna Palota - Színházterem

Műsor:

  • A műsoron zongora-, hegedű- és csellóversenyek részletei csendülnek fel a kurzus anyagából – Beethoven, Brahms, Csajkovszkij, Haydn, Liszt, Mendelssohn, Mozart, Schumann és Sibelius versenyműveiből – válogatva.

Közreműködik:

A Duna Nemzetközi Versenymű Kurzus legeredményesebb növendékei

Vezényel:

Deák András

A jegy ára: A belépés díjtalan!

 

Keresse és lapozgassa jövő évi programfüzetünket, vagy kísérje figyelemmel a következő évad programjairól szóló híreinket Weboldalunkon és Facebook oldalunkon!
Szeretettel várjuk ősszel kezdődő bérletsorozatainkra is!

 

 

Budapest Gálakoncert

A Hungária Koncert Kft. szervezésében 1995 óta nagy sikerrel futó "Duna Koncert" elnevezésű klasszikus zenei sorozatot felváltó nagyszabású program(sorozat) a Budapest Gálakoncert, melynek célja, hogy a Budapestre látogató külföldiek bepillantást nyerhessenek a gazdag és kiemelkedő magyar zenei kultúrába.

Berlioz, Kodály, Brahms, Erkel és Liszt művei mellett a legismertebb Lehár, Kálmán és J. Strauss operettekből összeálló műsorban a Duna Szimfonikus Zenekar mellett színpadra lépnek a világhírű Budapesti Operettszínház szólistái és táncosai. A műsorban helyet kapnak a ,,Virtuózok!” klasszikus zenei tehetségkutató műsor résztvevői és egy cigányzenekar is.

2016. június 11. (szombat) 20:00 *
2016. június 18. (szombat) 20:00
2016. június 25. (szombat) 20:00 *
2016. július 2. (szombat) 20:00 *
2016. július 30. (szombat) 20:00
Duna Palota - Színházterem
2016. július 6. (szerda) 20:00
2016. július 9. (szombat) 20:00 **
2016. július 13. (szerda) 20:00
2016. július 16. (szombat) 20:00
2016. július 20. (szerda) 20:00 *
2016. július 23. (szombat) 20:00 **
Pesti Vigadó

Deák András kép
Deák András

Műsor:

Válogatás a legnagyszerűbb magyar és külföldi zeneszerzők műveiből

Vezényel:

Deák András
Makláry László *
Horváth Gábor **

Jegyárak:

VIP kat.: 13.900 Ft
I. kat.: Felnőtt: 9.900 Ft, Diák: 8.900 Ft
II. kat.: Felnőtt: 8.900 Ft, Diák: 7.900 Ft
III. kat.: Felnőtt: 7.900 Ft, Diák: 6.900 Ft

Részletes műsor weboldalunkon elérhető.

További információ és jegyvásárlás: Hungária Koncert Kft.

 

 

 

Tisztelt Hangverseny-látogató!

Amennyiben jövő évi Őszi, Tavaszi vagy Családi bérletsorozatunk programja felkeltette érdeklődését, május 2-től megvásárolhatja hangversenybérletét.
Bérletet hétköznaponként 10.00 és 18.00 óra között vásárolhat a Duna Palota portáján (1051 Bp., Zrínyi u. 5). (Kérjük, hogy a bérletvásárláshoz készpénzzel készüljön, mert bankkártyás fizetésre egyelőre nincs mód!)

Örülnénk, ha jövőre Önt is bérletes közönségünk tagjai között üdvözölhetnénk!

 

 

2016-17 ÉVI PROGRAMELŐZETES

Honlapunkról már letölthetők a 2016-17 évi programelőzeteseink vagy megtekinthetők az alábbi linkeken:

2016-17 ŐSZI, TAVASZI és CSALÁDI MATINÉ BÉRLET előzetes (pdf, 676 kB)

2016-17 ŐSZI BÉRLET

2016-17 TAVASZI BÉRLET

2016-17 CSALÁDI MATINÉ BÉRLET

 

Őszi bérlet ára: 11 500 Ft (mely 27% Áfát tartalmaz)

Tavaszi bérlet ára: 11 500 Ft (mely 27% Áfát tartalmaz)

A két bérlet együttes megvásárlása esetén: 21 000 Ft (mely 27% Áfát tartalmaz)

Alkalmankénti jegy ára: 2 900 Ft (mely 27% Áfát tartalmaz)

 

Családi Matiné bérlet ára: 4 900 Ft (mely 27% Áfát tartalmaz)

Alkalmankénti jegy ára: 1 200 Ft (mely 27% Áfát tartalmaz)

 

 

 

facebook kép

Kövesse a Duna Szimfonikus Zenekart a Facebook-on is!

Figyelemmel kísérheti a meghívott vendégművészekkel készített aktuális beszámolókat, interjúkat valamint megtekintheti a zenekar próbáiról, hangversenyeiről készült fotókat.

http://www.facebook.com/pages/Duna-Szimfonikus-Zenekar/223658820982419

 

 

INFORMÁCIÓ A BÉRLET- ÉS JEGYVÁSÁRLÁSRÓL!

Kedves Zenebarátaink! Tisztelt Érdeklődők!

A Duna Szimfonikus Zenekar saját rendezésű hangversenyeire a bérleteket és a jegyeket az alábbi elérhetőségeken lehet megrendelni, illetve megvásárolni:

Hétköznap (hétfőtől – péntekig) 10:00 és 18:00 óra között (koncertek napján az előadás kezdetéig!) a Duna Palota Portáján (1051 Budapest, Zrínyi u. 5.) Telefon: 235-55-00. Interneten: a www.jegy.hu weboldalon.

 

További hangversenyeinkről, bérleti sorozatainkról bővebben honlapunkon tájékozódhat: www.dunaszimfonikusok.hu

Írja meg hangversenyeinkkel kapcsolatos kérdéseit, észrevételeit, javaslatait, véleményét:
E-mail: duna.szimf@dunapalota.hu; Fax: (1) 355-83-30

Látogasson el a Duna Palota megújult honlapjára is! www.dunapalota.hu

 

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt.

 

 

Üdvözlettel:

Duna Szimfonikus Zenekar

 

Ön a Duna Szimfonikus Zenekar Hírlevelét olvassa, melyet az -EMAIL- címre küldtünk. Amennyiben a jövőben nem kívánja megkapni hírlevelünket, kérjük, iratkozzon le hírlevél-szolgáltatásunkról a www.dunaszimfonikusok.hu/hirlevel oldalon.

Copyright © 2011-2016 Duna Szimfonikus Zenekar