Váltás Mobil nézetre

Váltás Teljes képernyős nézetre

HU / EN

Hírek

Gyászol a Duna Szimfonikus Zenekar kép

Gyászol a Duna Szimfonikus Zenekar

2014. 08. 25.

Életének 59. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt Baráti András, a Duna Szimfonikus Zenekar gordonka szólamvezetője.

Mély fájdalommal búcsúzunk tisztelt és szeretett kollégánktól, barátunktól. András személyében egy kitűnő zenészt, egy nagyszerű embert veszítettünk el.

Baráti András temetése 2014. szeptember 1-én 11:15 órakor lesz a Farkasréti temetőben.

Baráti András 1955-ben született Budapesten.
Diplomáját 1979-ben szerezte meg, tanárai Wilheim Ferenc és Török Iván voltak.
Első munkahelye a BM Szimfonikus Zenekar volt.
1981-ben, egy sikeres próbajáték után Venezuelába, Mérida városba, a Méridai Filharmonikus Zenekarba szerződött.
1983-88-ig Maracaiboban, a Maracaiboi Szimfonikus Zenekarban volt szólócsellista.
1988-94-ig Caracasban, a Venezuelai Szimfonikus Zenekarban, valamint a Sinfonietta de Caracas nevű kamarazenekarban volt első csellista.
Venezuelai tartózkodása alatt gyakran lépett színpadra, mint szólista, valamint tanított Maracaiboban a "Ninos Cantores" iskolában, Caracasban pedig az "Emil Friedman" konzervatóriumban.
Családjával 1994. augusztus 1-én, pont húsz éve végleg hazaköltöztek. Azóta volt tagja a Duna Szimfonikus Zenekarnak, játszott a Virtuózok kamarazenekarban, kisegítőként számos jelentős zenekarban közreműködött.
Augusztus elején Dr. Pintér Sándor belügyminiszter úr "A köz szolgálatáért érdemjel ezüst fokozatát" adományozta Baráti Andrásnak, több évtizedes kimagasló művészeti tevékenysége elismeréséül.

A Duna Palota dolgozói és a Duna Szimfonikus Zenekar művészei ezúton is szeretnék kifejezni őszinte részvétüket a gyászoló családnak, fájdalmukban osztozunk.

András, nyugodj békében!

Baráti András

KONCERTNAPTÁR

2023 december
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
27
28
29
30
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

KÖVETKEZŐ KONCERTEK

K&K klasszikus és kortárs

Festetics Bérletsorozat
2023. december 16. (szombat) 18:00
Festetics Palota
(1088 Budapest, Pollack Mihály tér 3.)

Újévi Gálakoncert

BÉRLETEN KÍVÜL
2024. január 6. (szombat) 18:00
Marczibányi Téri Művelődési Központ
(1022 Budapest, Marczibányi tér 5/a)

Újévi Gálakoncert

BÉRLETEN KÍVÜL
2024. január 7. (vasárnap) 17:00
Szigetszentmiklós Hangversenyterem
Ádám Jenő Általános Iskola és AMI
(2310 Szigetszentmiklós, Szebeni u. 81.)

Remekművek klasszikusoktól

Uránia Bérletsorozat
2024. február 16. (péntek) 19:00
Uránia Nemzeti Filmszínház
(1088 Budapest, Rákóczi út 21.)

Koncert a VIRTUÓZOK-kal

Uránia Bérletsorozat
2024. március 22. (péntek) 19:00
Uránia Nemzeti Filmszínház
(1088 Budapest, Rákóczi út 21.)

HÍRLEVÉL

FELIRATKOZÁS