Váltás Mobil nézetre

Váltás Teljes képernyős nézetre

HU / EN

Hírek

Pénteken kezdődik új évadunk! kép

Pénteken kezdődik új évadunk!

2013. 09. 19.

Tisztelt Hangverseny-látogatók, Kedves Zenebarátok!

Szeretettel várjuk Önöket a 2013/2014-es hangverseny évadban. Őszi hangversenysorozatunk Verdi-Wagner Operagálával veszi kezdetét 2013. szeptember 20-án 19:00 órakor a Duna Palota Színháztermében.

Tartsanak velünk, hiszen idén is igyekeztünk izgalmas, változatos műsorokat szerkeszteni, neves karmestereket és kiváló szólistákat hívtunk meg. Bízunk benne, hogy minden koncertlátogatónk megtalálja a szívéhez közel álló kedvenc műveit és érdeklődéssel fogadja az új, kevésbé ismert darabokat, a kortárs magyar zenei értékeket, a fiatal tehetségeket, valamint a visszatérő és a nálunk először fellépő művészeket.

Közös családi kikapcsolódást, egyben tartalmas szórakozást kínálunk Családi Szimfonikus Matiné előadásainkon, ahol a gyerekek megismerkedhetnek a komolyzene különleges világával.

A Duna Szimfonikus Zenekar valamennyi tagja nevében, Deák András vezetőkarmesterrel együtt, nagyon szép zenei élményeket kívánunk a Duna Palotába ellátogató zenebarátainknak.



Tisztelettel,

Szklenár Ferenc
művészeti vezető
Duna Szimfonikus Zenekar

KONCERTNAPTÁR

2025 július
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3

KÖVETKEZŐ KONCERTEK

Filmzene koncert // Cinema and Symphony // 08.06. Balatonfüred

FILMZENE KONCERT
2025. augusztus 6. (szerda) 20:00
Balatonfüred Szabadtéri Színpad
(8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca 1.)

Illényi Katica Sikerkoncert


2025. augusztus 10. (vasárnap) 20:30
Gödöllői Királyi Kastély
(2100 Gödöllő, Grassalkovich-kastély 5852.hrsz.)

Filmzene koncert // Cinema and Symphony // 08.16. Gyula

FILMZENE KONCERT
2025. augusztus 16. (szombat) 20:00
Gyulai Tószínpad
(5700 Gyula, Várkert utca 1.)

Filmzene koncert // Cinema and Symphony // 08.22. Szentendre

FILMZENE KONCERT
2025. augusztus 22. (péntek) 20:00
Amfiteátrum, Skanzen
(2000 Szentendre, Sztaravodai út)

Marcello Rota - Ennio Morricone és Nino Rota Filmzene Koncert // 09.01. Budapest

FILMZENE KONCERT
2025. szeptember 1. (hétfő) 19:00
UP Rendezvénytér
(1042 Budapest, Szent István tér 13-14.)

HÍRLEVÉL

FELIRATKOZÁS